Ghalla istenei

Ghallán jelenleg 11 istent ismerünk.

A hét jelenkori isten: Elenios, Raia, Sheran, Tharr, Fairlight, Leah és Dornodon. A jelenkori istenek állítólag eredetileg halandók voltak, de jelenleg csak Dornodon istenné válása ismert, a többi istenről nem tudjuk, hogyan lettek halhatatlanok.

A három ősi isten: Rhatt, Bufa, Chara-din.

Az elfeledett isten: Goanhaud-lu.

Elenios

A szerelem és szél istennője. Szimbóluma a szem szimbólum. Fő szövetségese Raia, bár Elenios kissé ridegnek tartja istentársát, Raia pedig őt felelőtlennek. A Csábító úrnő otthona a Levegő létsíkja, ahol dzsinnek, pegazusok és más szárnyas lények állnak a szolgálatában. Elenios beavatottjai a csábítás, a mentális befolyásolás és a telepátia mesterei. Sokra tartják a külső megjelenést, a szépséget. Hívei jó jelleműek, megtalálhatók közöttük örömlányok, jósok éppúgy, mint gyógyítók és Papjai segítőkészek és megértőek.

Raia

A jóság és fény istene. Szimbóluma a nap szimbólum. A Fényes Úr otthona a Pozitív létsík, ahol kerubok, angyalok és szeráfok seregei várják a parancsait. Korábban a Tűz síkja is az ő fennhatósága alá tartozott, de ott Dornodon átvette az uralmat, miután istenné vált. Beavatottjai a tisztító tűz mesterei, a gonosz elleni küzdelem élharcosai, akik segítik a gyengéket, támogatják a rászorulókat. Hívei jó jelleműek, az átlagembertől a Thargodanok elleni harcok veteránjáig bárki lehet Raia követője. Papjai segítőkészek, de szigorúak. A Raia hit a Yaurr birodalom fő vallása.

Sheran

A növények és állatok, a háborítatlan természet istennője. Szimbóluma a virág szimbólum. Legnagyobb ellenfele Leah, ahogy a halál az élet ellentéte. Tisztelik egymást, hiszen a legendák szerint még halandó korukban egy párt alkottak. Ennek ellenére a két isten hívei örök ellentétben állnak. A Földanya otthona az Élet Földje, ahol értelmes állatok és növények segítik őt, hogy az élet mindig fennmaradjon és virágozzon mindenhol. Beavatottjai a gyógyítás mesterei és tapasztalt vadonjárók. Hívei semlegesek, többnyire erdőjárók, remeték, parasztok, vagy más a természettel együtt élő népek. A fő hitvallásuk a természet egyensúlyának fenntartása.

Tharr

A háború és föld istene. Szimbóluma a két kard szimbólum. A Csaták urának otthona a Föld síkja, ahol többek között a kristályquwargok és sziklaóriások élnek. Tharr és Fairlight meglehetősen hűvös viszonyban állnak. A Mágia istene ostobának tartja Tharr, a Csaták ura pedig megveti Fairlightot a trükkjei miatt. Beavatottjai képzett harcosok, a csaták bajnokai és a háborúk stratégái. Sosem futamodnak meg harc és kihívás elől. Hívei többnyire semleges jelleműek, katonák, harcosok, bányászok.

Fairlight

A mágia és pénz istene. Szimbóluma a villám szimbólum. A Mágia urának otthona a Mágia létsíkja, ahol viharóriások, pragloncok és gólemek várják a parancsait. Fairlight a legfiatalabb isten Dornodon után, bár annak története nem ismert, hogy hogyan csatlakozott az akkor még hat istenből álló pantheonhoz. A beavatottjai képzett mágusok. Hívei semlegesek, többnyire bankárok, kereskedők, írnokok, varázslók. Az anyagi előnyökért minden trükköt bevethetőnek tartanak.

Leah
(úgy ejtjük, ahogy írjuk!)

A halál és végtelen sötétség istene. Szimbóluma a koponya szimbólum. Otthona a Negatív létsík, itt található a hatalmas Holtak Városa, ahol Leah ítélkezik az elhunytak elé járuló lelkei felett. Beavatottjai a nekromancia és halálmágia mesterei. Ellentmondásos kapcsolatban áll Sherannal. Hívei többnyire a halálozással foglalkozó személyek, pl. sírásók, ravatalozók, temetési papok. Leah vallása, annak ellenére, hogy a hívei nem a jó szándékukról ismert személyek, nagy tiszteletben áll a Yaurr királyságban. Az élőholtak kivétel nélkül Leah teremtményei, az ő átkának következményei, így vallását és a követőit sok helyen gonosznak tartják.

Dornodon

A gonoszság és pusztító tűz istene. Otthona a Tűz síkja. Szimbóluma a denevér szimbólum. Az Égető a Világégés okozója, a legfiatalabb isten, akinek vallása rohamtempóban terjedt a túlélők között. Beavatottjai a pusztító mágia mesterei. Hívei között megtalálható minden rangú és foglalkozású személy. Az egyetlen doktrínájuk a hatalom mindenáron. A vallása eltűrt, bár nem kedvelt mind a Yaurr királyságban, mind a Ryuku császárságban.

Rhatt

A rend ősi istene, Chara-din ellenfele. A vallása manapság nem ismert, a legendák szerint feláldozta magát annak érdekében, hogy Chara-dint bebörtönözzék.

Bufa

A mókák és csíntevések ősi istene, az örökké változó arcú halhatatlan, aki hol Rhattal, hol Chara-dinnal szövetkezett. A vallása manapság nem ismert, sorsa ismeretlen.

Chara-din
(ejtsd: Kara-din)

A káosz ősi istene. Szimbóluma a káosz szimbólum. Otthona a Káosz létsíkja, ahol az általa teremtett fattyak és a hozzá hűséges Thargodanok seregei várják a soha meg nem érkező parancsát. A sokak által Ősbékának emlegetett Chara-dint Rhatt a saját élete árán egy börtönbe zárta Erdauin alatt. A több ezer éves rabságnak az ősi hitet és hatalmat kereső kalandozók vetettek véget, amikor megtörték a káoszisten börtönének pecsétjét, és ő kiszabadult. A vallása tiltott mind a yaurrok, mind a ryukuk között. Beavatottjai titkolják valódi mivoltukat, híveit többnyire őrültnek bélyegzik.

Goanhaud-lu

Minden Vizek Ura, a Mélység Korlátlan Hatalmú Istene, a Víz Létsíkjának igazi mindenhatója. Létezéséről senki sem tudott Ghallán, amíg az első síkvándor kalandozók fel nem fedezték a Víz síkját. Az ősi, elfeledett isten egyesek szerint őrült, mások szerint csak alszik. A vallása nem ismert Ghallán, nincsenek hívei.

(Eddig 1610x nézték meg.)
Létrehozás: 2023. szeptember 11.
Utolsó frissítés: 2024. május 2.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK