1078

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

(AK5) A Szimulákrumon az szerepel, hogy ha ő vagy a lemásolt lap a gyűjtőbe kerül, vele megy a másik is. Ha a Szimulákrummal lemásolt lényemet egy Élőholt mágus visszaveteti a kezembe, akkor egyik sem kerül a gyűjtőbe, tehát a másik a játékban marad.

(AK28) A Kristálypraglonc egy lény, annak ellenére, hogy szörnykomponensből kell kijátszani. Azaz minden varázslat és hatás, amely egy adott lényre hat, az a pragloncra is hat, két kivétellel. Az első, hogy a sebző varázslatok és hatások 0-át sebeznek rajta. Vagyis rá lehet lőni a Tisztítótüzet, bele lehet parittyázni, meg lehet ütni lényekkel, de a sebzés minden esetben 0 lesz. A második kivételt pedig az olyan varázslatok és hatások jelentik, amelyek gyűjtőbe küldenek egy-egy lényt (pl. Járvány, Uman szelleme), vagy a játékból kiraknak (pl. Elimináció, Élőholt mágus, Kiűzetés) lényeket. Ezeket is lehet a pragloncra használni, csak semmilyen hatásuk nincs rá. Tehát lehet rá használni a Sötét kastplomot, és a kastplomjelzők erősítik is, meg lehet idézni Nagyobb idézéssel (ez esetben, ha játékban akarom tartani, ki kell fizetni mind az öt komponenst, a -2 VP itt értelmezhetetlen). A tárgyakra vonatkozó hatások és varázslatok viszont csak akkor hatnak rá, ha az a varázslat vagy hatás a gyűjtőbe küldi a tárgyat, azaz jelen esetben a pragloncot (pl. Gigaököl, Unkreáció). A többi tárgyra ható varázslatnak és hatásnak (pl. Ferratáció, Lopás szakértelem, Gnóm mágus) semmi hatása nincs a pragloncra. A lapokra illetve lapok egy csoportjára ható varázslatok és hatások (pl. A gyenge pusztulása, Déja vu, Apokalipszis, Kisebb kívánság, Teljes fordulat stb.) korlátozás nélkül kifejtik hatásukat a Kristálypragloncra. A Vulkánkitörés, a Savhurrikán és a hasonló varázslatok a lények egy csoportjára hatnak, és mivel a lények is lapok, ezért ezek is beleesnek a "lapok egy csoportjára ható" varázslatok kategóriájába, azaz ezek is leszedik a pragloncot.

(AK3) Az Illúziósárkány egy varázslat, amely a következő hatásokat eredményezi (a könnyebb érthetőség kedvéért): Játékba, azaz rögtön az őrposztba kerül egy sárkány jelző, amely a kör végén mindenképpen kikerül a játékból. Az Illúziósárkány varázslat kijátszása után a gyűjtőbe kerül. Ebből következően: a Halvaszületett megakadályozhatja a sárkány jelző játékba hozását. Jelzőt az Élőholt mágussal nem vehetsz vissza a kezedbe, ilyenkor az automatikusan kikerül a játékból. Tsalez Lau'pez elveheti a sárkány lehelet képességét, de azt, hogy kikerül a játékból, nem, mert ez nem speciális képesség, hanem egy hátrány. Az Illúziósárkány klónozható, de ez elég értelmetlen, mert támadni már nem fogsz tudni vele, és a kör végén úgyis a gyűjtőbe kerül.

(AK5) Az Élőholt mágus visszavetetheti saját magát, azonban, ha éppen a gyűjtőbe kerülne, akkor már nem használhatja a képességét.

(AK3) Jelzőt (pl. Illúziósárkány) az Élőholt mágussal nem vehetsz vissza a kezedbe, ilyenkor az automatikusan kikerül a játékból.

(AK2) Az Élőholt mágus szövege hibás: nem a gazdájának, hanem a tulajdonosának a kezébe kerül vissza a lap.

(AK3) Egy lényemet trónfosztják. Átpakolhatom-e a leeső lapot az Alanori futárral egy másik lényre? És Élőholt mágus esetén? Az Alanori futár szövege pontatlan. Nem azt kellett volna írni, hogy "ha a lény a gyűjtőbe kerül", hanem azt, hogy "ha a lény elhagyja a játékot". Javaslom, hogy mindenki ezzel a módosított szöveggel használja. Így az Élőholt mágussal lepottyantott lapokat is át lehet rakni. A Trónfosztásnál az Alanori futár sajnos nem használható, hiszen a Trónfosztás magukat a rárakott lapokat küldi a gyűjtőbe.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK