562

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

(AK98) Létrejön-e Helvir képessége, ha egy Alattomos fekete csáp miatt kerül a gyűjtőbe? Az AK88-ban azt írtuk, hogy a csáp képessége nem reakció hatás, ezért működik Kyorg ősmágus mellett. Ezt a logikát követve létrejönne Helvir képessége. Azonban ez a kérdés rávilágított arra, hogy ebből az egyszerű kijelentésből mennyi bonyodalom származna, így módosítjuk a csáp működését, ezentúl reakció hatásnak számít. Vagyis ilyenkor nem jön létre semmilyen, a kijátszás után történő hatás, hiszen a lap nem jött létre. A csáp reakció képességét azonban nem drágítja semmilyen hatás, mivel ez egy feltétel nélkül bekövetkező, automatikus hatás, akár csak a Galargamothnál, ahol a félreértések elkerülése végett még a lapra is ráírtuk ezt.

(AK96) Mi történik akkor, ha egy alakváltó lappal lemásolok egy olyan lapot, amin késleltetett vagy időleges hatás jelzők vannak (pl. Bűbájmásolás ? A türelem rózsája)? Nos, végignéztem a korábbi teljes Kérdezz-felelek dokumentációt, és bármennyire meglepő, nem találtam erről a témáról semmit. Az általánosan elfogadott szabály eddig az volt, hogy a másoló lap a jelzőket nem másolja, így ilyenkor a lap nem is kapta meg őket. Ez az egyiknél előnyös, a másiknál hátrányos volt. Azonban az utóbbi idők szabálypontosításai alapján másoló lapok létrehozzák a sikeres kijátszáskor bekövetkező hatásokat (pl. Kisebb zan ? Helvir, Fairlight sárkánya stb.). Ennek fényében a késleltetett és időleges hatás jelzőit is megkapják, hiszen azok a lap sikeres kijátszásának eredményeképpen kerülnek rá a lapra. Ez ugye pont megfordítja a dolgokat, és késleltetett hatás másolva nem lehet trükközni, viszont időleges hatású lapoknál működik a másolt lap is. Szerintem ez mindenképpen jobb, és logikusabb eredményhez vezet.

(AK93) Az Esszenciakapocs minden szempontból tökéletesen lemásolja e lényt, a kijátszás után létrejövő hatások pedig a lény képességei, hiszen ezért nem hatnak olyan lapokra, amik nem lehetnek asztalon levő lap által okozott hatások célpontjai. Tehát csak az a kérdés, hogy ilyenkor kijátszottam-e azt a lényt, hiszen a hatás csak a kijátszás után jön létre. A 86-os AK-ban azt írtuk, hogy bármilyen módon való játékba hozatal kijátszásnak számít. Ez alapján a lények kijátszása után történő (pl. Helvirnél az áldozás kényszer) Esszenciakapocs kijátszásakor is létrejön.

(AK47) A Szörnycsontváz akkor is rendelkezik speciális képességgel, ha a kijátszásakor nem dobok lapot. Azokat a szövegeket, amik a lény lapokra vannak írva, és nem a flavorhoz tartoznak, három csoportba lehet osztani: hátrány, kijátszási feltétel, speciális képesség. A Szörnycsontváznál ez ugye nem hátrány, nem is kijátszási feltétel, mivel lapdobás nélkül is ki lehet játszani, marad tehát a speciális képesség, akárcsak a Helvirnél.

(AK55) Ha egy Ördögi mentorral, Az angyalok háborújával vagy hasonló varázslattal több olyan lény jön játékba, amelyen a "kijátszásakor..." szöveg szerepel, pontosan mi történik? A lények egyszerre jönnek játékba - tehát pl. egy Notermanthi sebzése és ÉP-je nulla lesz, mivel nem lesznek lények a gyűjtőben, az egyszerre játékba jövő lények kirakása után kell az életpontot megállapítani. Majd a varázslatot kijátszó játékos által meghatározott sorrendben létrejönnek a lények kijátszáskori képességei. Dobsz lapokat a Lidércúrnak, lényt pusztít a Lohd Haven sáhkánya, áldozásra kényszerít Helvir stb. Másik példa, amikor valaki Terccel kirak három Lohd Haven sáhkányát. A fentiek alapján a sárkányok egyszerre jönnek ki, de a hatásuk sorban hajtódik végre. Az első sárkány leszed két lapot, majd a második sárkány stb. Ha egy galetkin négy testrész van, akkor is el tudják pusztítani, hiszen az első két sárkány a végtagokat szedi le.

(AK54) Lohd Haven sáhkánya leszedi-e azokat a lényeket, amik nem lehetnek célpontjai asztalon levő lap által okozott hatásnak? A Helvirből kiindulva mindenki kapásból nemmel felelne a kérdésre, azonban ez teljesen más eset. A sárkány a sikeres játékba kerülése után szedi le a lapokat, vagyis ekkor már asztalon levő lapnak számít, és mivel célpontot választ, ezért a célozhatatlan lényeket nem szedi le. Viszont a Helvir, a sikeres játékba kerülés után az ellenfélre hat, neki kell áldozni, ami már működik a célozhatatlan lényekre is.

(AK 30) Neves kalandozók: Alex Vampirsson, Annak, Aquan, Aritma, Arnilla, Asylum, Azbesztagyú Arktisz, Bean-sidhe, Belladonna, Betonfal, Borax király, Caramella, Connor Wartause, Csákányos Blendor, Csala-csíny Csilla, Csillagbajnok, Dálámár, Darkseid, Daronel, Diána, Don Caloni, Dort Amessix, Dögvész, Éjmágus, El Dongo, Eliana, Ervdő, Estariol, Ezeréletű, Fantalas, Flavius, Fullánk, Gandor, Grath Morphus, Gwendolen, Haarkon, Harq al-Ada, Helvir, Higany Hugó, Hófehérke, Hurleon, Ifjabb Lord Kovács, Igazságtevő, Igor, Ithril, Jerikó, Kaporszakáll, Kis Vagabund, Kloin Drungas, Kopernik, Korgó Szikra, Kőfejű Beldor, Kri Wu She, Kyra, Lady Olívia, Lavinia Lobara, Linkor Csumovszkij, Loidin Haptitus, Lord Korell, Lord Kovács József, Lusta Gurbag, Maigner Lopotomos, Malvina Lobara, Mandhal di Mehr, Mantrion, Martian, Mennydörgő Kénsav, Monukonstrumatik Abarrun, Niagren, Nord, Ommó, Ortevor, Orzag, Őrült Trax, Patkány Rénó, Pelegrin, Pooyan, Qriklix, Ragyogó Ron, Redyque, Rius, Sardullah Sharpa, Setét Patkány, Sighter, Sihaya, Síkok Vándora, Silistra, Siol von Uman báró, Sir Magic Master, Sir Tobias, Sistergő Pumpa, Smack, Sörtehajú Ninsai, Sutor Kragoru, Syndel, Sysania Selune, Szellőléptű Elvatar, Szertelenke, T. Vlagyimir, Takonypóc, Thor, a sárkányölő, Tomboló Ovgar, Tsalez Lau'pez, Uwalla, Vangorf gróf, Vérhörgő Mamulut, Wulf Gretta, Yasmina, Ygrodon, Zan-csemete, Zoodroo Tint, Zoola, Zu'lit, Zurgblug.

(AK54) Ha Kisebb Zannal másolok egy Helvirt vagy egy Lohd Haven sáhkányát, akkor létrejön a képességük, mivel a képességük a sikeres játékba kerülés után lép érvénybe, és ekkor már a Kisebb Zan nem tárgynak, hanem a másolt lapnak számít.

(AK37) A kikényszerített áldozásért (pl. Helvir) jár komponens, mivel ez egy újfajta lényirtás.

(AK40) Ervdőt nem kell feláldoznom, ha az ellenfelem kijátszik egy Helvirt, mivel a szövegében szerepel, hogy nem lehet feláldozni. Ez mindenfajta áldozásra vonatkozik.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK