7770

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

Az, hogy Lélekrezonanciával "megcserélem" 2 lap képességét, valójában azt jelenti, hogy a lapok elvesztik a képességüket, majd megkapják egy másikét. Tehát pl. egy így ellopott (S), (K) képességet lehet újra használni. És egy forrásimmunis lap képességeit is át lehet adni egy másiknak, ugyanis célozni lehet a forrásimmunis lapot is, és a képesség másolása nem hat a lapra (persze ő nem fogja elveszíteni.) Ez az utóbbi hozta létre a „Lélekrezonanviával átadom a forrásimmunis bűbáj képességét egy Időlassítónak vagy más hasonló lapomnak” c. 3 lapos kombót. Az hogy másoláskor nem hatunk a másolt lapra, egy nagyon régi szabály, forrásimmunis lapokat régen is lehetett másolni (Kódex 172.3). Az, hogy a forrásimmunis lapokat lehet célozni (csak nincs eredményük), a közelmúltban változott meg, mivel minden, más módon valamire immunis lapot lehetett célozni, nem igazán volt értelme ennek a kivételnek.

Van egy Osirahom és még egy lapom játékban. Lélekrezonanciával megcserélem a képességüket. Hogyan fog működni Osirah átadott képessége, ami a szövege szerint „Osirah sebzése” alapján sebez? Ha egy lap szövegében a lap a saját nevét említi, akkor az mindig saját magára vonatkozik. Azonban ha egy lap megkapja egy másik lap képességét, akkor a kapott képesség szövegében a másolt lap nevét értelemszerűen ki kell cserélni a képességet kapó lap nevére (ld. Morq Fan Gor.) Tehát a másik lap mindig a saját sebzését fogja ilyenkor nézni, nem pedig az eredeti Osirahét.

Maradnak az Alanori piac alatt levő lapokkal, ott maradnak a piac alatt, ha Lélekrezonanciával képességet cserél az Alanori piac és még 1 lap, nem történik velük semmi. Onnan játszhatom ki őket annak a lapnak a segítségével, ami megkapta az Alanori piac képességeit. Ha azonban az Alanori piac kikerül a játékból, ezek a lapok is a gyűjtőbe kerülnek, hiába van még a másik lap az asztalon. Ezzel kapcsolatban pontosítanánk az Alanori piac szövegét is. Az utolsó mondat az hátrány nem pedig speciális képesség. Ezzel az is egyértelmű lesz, hogy a másik lap ezt nem kapja meg, így ha a gyűjtőbe kerül, a lapok továbbra is maradnak az Alanori piac alatt, azaz nem kerülnek a gyűjtőbe, csak immár senki sem tudja kijátszani őket.

El tudom lopni Lélekrezonanciával Gida képességét. A dolog a következőképpen történik. Megnevezem, hogy mit jászok ki: Lélekrezonanciát. Meghozok minden döntést, ami a kijátszáskor szükséges. Azaz megnevezem, hogy Gida és egy X lap képessége megcserélődik, és „felíródik”, hogy „X lap megkapja Gida képességét”, „Gida pedig az X lapét”. Kifizetem az idézési költséget. Kijátszom a lapot. Ekkor Gida azonnal a gyűjtőbe kerül. Ezután, ha senki nem akar reagálni, megtörténik a Lélekrezonancia hatása, azaz X lap megkapja Gida képességét, Gida azonban nem tudja megkapni X lapét, mivel ekkor már a gyűjtőben van.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK