133

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

(AK4) Megkülönböztetünk alap és módosított idézési költséget. Egy lapnak az alap idézési költsége az a szám, amely a bal felső sarkába van írva. Amennyiben itt ? vagy X szerepel, illetve a kártya szövege szerint a bal felső sarokba írt számon kívül még további VP-t kell elkölteni, akkor az alap idézési költség a megfelelő behelyettesített érték. Ha a lap nincs játékban (a gyűjtőben, a pakliban, vagy a kézben van), akkor az X-et illetve a pluszban költendő VP-t nullának kell számolni. A ?-nél pedig a lehető legkisebb érték (pl. Tolvajszemnél 1). A módosított idézési költség az alap idézési költségnek játékban levő lapokkal módosított értéke. Ilyen lap lehet pl. egy templom, A béke erdeje, Agyzavarás. A legtöbb idézési költséget említő lap az alap idézési költségre vonatkozik. Néhány kivétel van, mint például a Manacsapda: ha mondjuk kint van egy Sheran temploma, és valaki kijátszik egy Tűzesőt 7+1 VP-ért, a Manacsapdára a módosított idézési költséget (8-at) kell elkölteni, és a templom miatt a Manacsapda idézési költsége eggyel nagyobb, tehát összesen 9-be fog kerülni. Példa az alap idézési költségre: kint van egy Zan-indukátor, kezemben van egy Azonnali gyógyítás. Amíg az Azonnali gyógyítás a kezemben van, addig az alap idézési költsége 2. Kijátszom, gyógyítok 3 ÉP-t, tehát 5 VP-t kell költenem: a kijátszás pillanatában tehát az Azonnali gyógyításom alap idézési költsége 5. A Zan-indukátor miatt eggyel kevesebb VP-t kell költenem, tehát a módosított idézési költség 4. (Figyelem: a Zöldellő fa az idézési költséget nem befolyásolja, csak a varázslat hatását!)

(AK2) Egy lap idézési költségének a bal felső sarokba írt számot kell tekinteni, de ha a szöveg alapján - a hatás erősségétől függően - további VP-t kell még költeni, ez szintén beletartozik az idézési költségbe. Pl. az Azonnali gyógyítás és Jégcsóva idézési költsége nem 2, hanem 2 plusz annyi, amennyi VP-t pluszban elköltünk. Ez főként a Manaégésnél és a Manacsapdánál lehet fontos. Ha egy lap csökkenti az idézési költséget (Zan-indukátor) vagy növeli (Agyzavarás) akkor az így módosított idézési költséget kell figyelembe venni.

(AK35) A Zan-indukátor a bűbáj jelzők költségét nem csökkenti, mivel az indukátor csak a kijátszási költséget csökkenti, már kijátszott lap aktiválási költségét nem. A két VP pedig a Drakolder érdemrend kártya aktiválási költsége. Másrészt, a jelzők játékba hozatala nem számít kijátszásnak.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK